Posts

Showing posts from January, 2017

Vízöntő-csírák

Image
Zen Heart
tiszta tükör a tiszta szem -  ez hozott téged ide, és meglásd, ez lendít majd tovább - minél többen néznek bele, annál tisztább, élesebb, s körötte az én,  mindkét oldalon, egyre kevesebb 


Egy lét van
öregszem, de látom már az új életet - lankadatlanul adni és adni együtt egyre ébredni - egyetlen szakadatlan lét van -  ide is, oda is  ezért születtem és ezért születek - hiszen ez itt már az az új élet


Hogy szabadon énekelj
előbb teljesen el kell némulnod, különben nem lesz meg,  hogy mi az, amit halálod előtt el kell mondanod


Centroverzió
mindent, aki vagyok, voltam és leszek, ide sürítem, itt és most, ebbe az egyetlen lélekzetbe


Pánik
ha egy pillanatra minden leáll, és úgy érzed, semmi sem működik, figyelj a lélekzetedre, ahogy az élet áramlik benned, válj eggyé vele, lazulj bele, ki, be, ki, be -  érezni fogod, ahogy az élet áramlik, és minden újra működik


Gyógyulás
azt könnyen érted, hogy a zajtól a csendig – de azt is hallod-e, hogy a csendtől el egészen a zajig?


A teremtés áradata
bármihez érek verssé válik nincs m…

Zen Life Soundtracks

Lélekzet-szútra, fergeteg hava

Image
Belső Maros
a felszín alatt úszok, lebegek
egybefolyunk, egyirányba -
mikor pedig levegőért felbukok,
ott vár a tökéletes fricska:
érzem, hogy „én vagyok”



Song of the Wandering Sound Healer
minden lélek gyönyörű,
minden pillanatban,
ott, ahol éppen van -
de ahhoz, aki kapcsolódik,
ezerszeresen kapcsolódom -
s ebből új arany születik


A fekvő nyolcas közepe
felém a nőből már csak a férfi árad
kereshetem így hasztalan
a nőt a férfiban


Sapio
minden gondolat gyönyör
ha elég tér van körülötte -
ide két út vezet, egyik a
gondolkodás-csömör



Algoritmus
miből ami születhet
az meg is születik
szürkéből szürke
feketéből fehér és
fehérből fekete



A közép
minden mozgás alapja a mozdulatlan
minden kör alapja a közép-pont -
önvalóm változatlan, nem mozdul -
ez a meghitt, ragyogó fény belülről
folyton szárnyat bont


Egó

Egyszerű szív-csakra gyakorlatok és affirmációk

Image
Hunyd be a szemed, tedd a kezed a mellkasod közepére, és figyeld a szívdobogásodat.
Gondolj valakire, aki nagyon szeret téged – érezd, milyen.
Szeretem magam. Bármit érzek, bárki vagyok, szeretem önmagamat.
Jogom van gyöngédnek lenni önmagamhoz, és a világhoz is.
Gondolj valakire, akit nagyon szeretsz – érezd, milyen.
Jogom van szeretni úgy, ahogy csak én tudok szeretni.
Megengedem magamnak a vágyat. Jogom van vágyakozni.
Gondolj valakire, akit nem szeretsz – mosolyogj most rá elfogadó szeretettel. Gondolj valakire, aki nem szeret téged – mosolyogj rá elfogadó szeretettel.
Nagylelkűen elengedem a szívemben hordozott fájdalmakat, és megbocsátok mindenkinek.
Elfogadok mindenkit olyannak, amilyen – beleértve önmagamat is.
Szeretet vagyok. Szabad, nyitott, áradó, friss, gyöngéd szeretet.
Gyöngéd, meleg, gyógyító szeretet, kiapadhatatlan forrás a szívemben.
A szeretet körei szívemből indulnak, egyre nagyobb és nagyobb körökben terjednek, egyre több mindent és mindenkit megérintenek.

A szeretet a legmaga…