Auschwitz a nappaliban

Hogy bírod ezt a sok nehéz élettörténetet? Gondolom, mesélnek neked mindenfélét… Kérdi a kliens, miközben a cipőjét húzza, az egyéni állítás után, távozóban. Karbantartom magam, válaszolom, szinte gondolkodás nélkül. De az igazság az, hogy ennél többről van szó.

Igen, néha nagyon nagyot kell sétálnom a levegőn, rácsodálkozva a föld és a fák megtartó, földelő erejére, amíg egy-egy súlyos életsors láttán teljesen visszaállok középre. De a legnagyobb derűvel teszem, ez a dolgom, mindig is ez volt. 

Hajlandó lennél-e szükség esetén beszélgetni a haldokló édesanyámmal, alkalmi jelleggel, ha úgy adódik? Kérdi egy fiatalkori barát, kávézás közben. Csak ha az igazán komoly dolgokról akar beszélni, beszélgetni, válaszolom. Nem vagyok jó a small talk-ban. Sajnos. Csak az igazán komoly, mély dolgok érdekelnek és csak azokhoz tudok hozzászólni. Az életnek csak ez a vetülete érdekelt mindig is. Gyerekkorormban egyik testvérem állandóan ezzel szivatott, hogy komoly vagy, mint egy vakbélgyulladás. :D 

Most, hogy már lassan de biztosan ötvenes leszek, gond nélkül be tudom vállalni: nem áldozom be azt, aki vagyok, azért, amihez szokva van a környezetem. Ezért voltam és vagyok kívülálló. A mindenkori kívülálló. Egy bizonyos archetípus. Határokon átjáró, fellegajtót nyitogató, tisztán látó és halló. A kaszt, amire a nyugati kultúrában nincs szavunk (Hamvas). Egy vízcsapot kb. egy hétig javítok, mielőtt feladom, és szerelőt hívok - de a nehéz emberi történeteidre bármikor rá tudok nézni. Segítő szeretettel és lélekerővel. Így működök, mindenkivel nagyon hamar eljutunk a Lényeghez. Szinte teljesen mindegy, hogy egy állításon beszélgetünk, vagy a liftben vagy egy randin. 

Gyerekkoromban, régi sosemvolt marosvásárhelyi komcsi időkben az Auschwitzról szóló (képes)könyv volt a horrorfilm. Örökre belémégtek azok a képek, ahogy titokban lapozgattam, gyerekként. Beavatás volt az emberi valóság bizonyos mélységeibe - ahogy a gyerekként lapozott pornóújságok is, kicsit később. Ma már úgy nézzük a horrort és a pornót, mint a híreket: pár percig van íze, addig rágom, majd kiköpöm s lárévégyéré.

Igen, van itt minden, amiről senki sem beszél. Mert nincs kivel és hol és mikor és hogyan és miért. Az igazán fontos dolgokról senki nem beszél. Áldott tér a LIP állítás tere, ebben az értelemben, mert ott mindenre, tényleg mindenre rá tudunk nézni - szeretettel. A múltat pedig nem elengedjük, hanem kinőjük. Így aztán az állítás varázslatos üveggyöngyjáték-terében minden megjelenik, pusztán azért mert megjelenhet. Ami igazán nehéz a kliensek életében. 

Az anya, akit emészt, hogy a kamaszfia, akinek más az apja, mint aki. A semmiből felbukkanó testvér, akiről senki nem tudott eddig. A pszichológus, aki még sosem nyílt meg, terápiás helyzetben sem. A spirituális fellegekben járó harmincas alter terapeuta, aki gyűlöli a szüleit. A negyvenes nő, akit gyerekkorában megerőszakolt a szomszéd, de még sosem beszélt erről senkinek. A hős szerető, aki igazából homoszex, és ezzel nem tud mit kezdeni. A kismama, aki mindent bevetve éveken át harcol a teherbe esésért, és most, hogy itt a baba, gyűlöli. A gázkamrában meghalt nagyszülők, akiknek története az egész családra rányomja bélyegét. A vezető beosztású férfi, akinek sehogysem áll fel. A helyi politikus, akiben semmi nem puhítja az agressziót, és minden pillanatban robbanna, a szívinfarktus felé. A nő, aki átadja magát a szexuális agresszornak cserébe a lakhatásért. A negyvenes férfi, aki a félelmével szembesül, az egyéni vállalkozás beindítása előtt. Az ötvenes nő, aki álomba ringatja magát egy csalfa férfi mellett, újra és újra. A zsidó, akit környezete azért közösít ki, mert az, aki, a családja meg azért mert nem a vallásán belül házasodott. A halálos diagnózistól ébredő hatvanas nő, aki egyszercsak elkezd élni. És így tovább. Szeretettel.

És milyen nagyot tudunk kacagni néha, sírás-rívás közepette, a haláltábor kellős közepén (Lusseyran), a nappaliban, az állítás biztonságos meghittség-oázisában (Hermut Rosa). Az állítások varázsa.

Gyermeki és kamasz énrészünk mindent és mindenkit beáldoz a hárítás oltárán. Hogy aztán a felnőtt része ráébredjen ennek árára, a halál pillanatában, amikor már késő. Mondom ezt gyakran 40 és 50 feletti klienseimnek, mekkora áldás, hogy most ébredtél fel és nem az utolsó pillanatban: előtted az élet, életed hátralevő része. Mihez kezdesz vele? Ami egykor a túlélésedet szolgálta, lehet hogy ma az életedet gátolja. Nézz rá, szeretettel. A múltat nem elengedjük, hanem kinőjük.

Így aztán, ha nem akarsz a halálod pillanatáig várni, szeretettel várlak egyéni állításra, online és offline egyaránt. 🙏 ✨ ❤️

“A szeretet annyi, mint a valóság elfogadása olyannak, amilyen.” Wilfried Nelles