A “lélek” szó utalás, és nem meghatározás

Az állításokkal minden megoldási és meghaladási kísérletnek ellenálló problémával dolgozhatunk.

Például: terhelt szülő-gyerek kapcsolat, családi, párkapcsolati konfliktusok, alkoholproblémák és más addikciók, belső konfliktusok, gyerektelenség, félelem a gyerekvállalástól, megrekedés, kiégés, életcél-vesztettség, öngyilkossági késztetés, szorongás, pánik, evészavarok, alvászavarok, depresszió, düh, harag és más nehéz érzelmek, helykeresés, gyász, krízisek, bűntudat, szégyen érzése esetén, nehéz élethelyzetek, döntések, spirituális elakadások, testi tünetek és betegségek, stb.

Az állítás (családállítás, rendszer-állítás, LIP életintegrációs folyamat) egy élményalapú, gyakorlati, fenomenológiai pszichológiai terápiás és önismereti módszer. Fő célja, hogy helyreállítsa és megerősítse kapcsolatunkat az élet és a lélek belső igaz mozgásaival.

Egyszerre nagyon különleges és nagyon egyszerű módszer, amelyben életünk kihívásaira úgy tekintünk rá, mint egy-egy misztériumra - ebben az értelemben spirituális beavatás is, de nem úgy, hogy onnan kezdve nagyon “spirituális” lényekké válunk, hanem, hogy átlépjük a küszöböt a saját szívünk felé: beavatás a valóság gyógyító erejébe. Ítélkezés nélkül ránézünk a valóságra, túl a jóról és rosszról alkotott elképzeléseinken.

Az állítások biztonságos és meghitt terében kapcsolatba kerülünk önmagunkkal, szép és kevésbé szép, kevésbé szerethető részeinkkel egyaránt: rálátunk arra ami van, és a rejtett dinamikákra is. Mint egy belső térkép, aminek segítségével ránézünk életünkre, és arra, hogy hol tartunk az életszakaszok és a tudatszintek tükrében. A kliens felnőtt tudatszintről, az itt és mostból néz rá önmagára, helyére a saját életében, társadalmában és a tudatszintek fejlődésének folyamatában, saját potenciáljának fényében, minden ítélkezés nélkül.

Felnőttként minden fájdalmat és szenvedést kibírunk, gyermeki vagy kamasz üzemmódból azonban nem. Bármi történik, bármi is mutatkozik meg egy állításban, az állításvezető mindvégig kapcsolatban marad a kliens felnőtt énrészével, nem engedve, hogy visszacsússzon az előző életszakaszokra jellemző üzemmódba. Felnőtt énünk végül mindenre rá tud nézni szeretettel: célunk így a belátás, a megbékélés, a tudatszint fejlődése, a valósággal való őszinte találkozás és a szívvel való igaz összekapcsolódás.

Az oldások által magokat ültetünk el, amelyekből csírák, majd új hajtások nőhetnek ki. Impulzusokat kapsz, amiből kinőhet majd az új. Én elkísérlek ezen az úton, így szolgálom a belső fejlődésedet az oldó mondatok által, de a hajtásokat neked kell majd felnevelned.

Megérkezünk a jelenbe, és afelé fordulunk, ami hív a jövőből, ami a jövőből mozgat. Azt keressük, hol van az erő, a mozgás, a rezdülés, és igent mondunk a jövőre, ami felénk tart. A jövő, ami nyitott és ismeretlen, nem a múlt következménye, és csak önmagunk átadása révén nyerhet formát. Vagyis: egyetértek azzal, ami volt, és összhangba kerülök azzal, ami van.

A múltat pedig nem elengedjük, hanem kinőjük.

Kérdezd meg magadtól reggelente, rögtön ébredés után: mit akar tőlem az élet? Mi az, ami bennem, általam formát akar ölteni, meg akar nyilvánulni, ki akar bontakozni?

Ezt, ami általam, bennem, rajtam keresztül bontakozik ki, nem én irányítom, hanem ellenkezőleg: rábízom magam. Rábízom magam a lélek belső mozgásaira, rezdüléseire, amerre visz az élet - ez a felnőtt jelenlét az itt és mostban. Nem én cselekszem, hanem a lélek vezet, miközben kibontakozik (unfolding).

A “lélek” szó utalás, és nem meghatározás.


Szeretettel várlak: október 19-20-án Budapesten vezetek kétnapos csoportos állítást!

A részleteket itt is megtalálod: https://www.facebook.com/events/503777949067451

Kövess a Facebookon!