A világos egó

Köszönöm a résztvevőknek a jelenlétet, a nyitást és a gyöngédség meg-megengedését, a hely szellemének a befogadást, és a napforduló előtt tartott egésznapos állítás élményeit, színes fordulópontjait.

A helyszín azért is különleges számomra, mert kb. tíz évvel ezelőtt ebben a teremben kezdtem el intenzíven és rendszeresen állításokra járni, saját témáimmal - és kb. hat évvel ezelőtt ebben a teremben nyílt ki bennem először a vágy arra, hogy én magam is állítást vezessek, igaz, akkoriban ez inkább csak messzi és lehetetlen ábrándnak tűnt. Az a pici vágy azonban íme mélységesen igaznak bizonyult, és nyílik mint egy szép virágcsokor: idén már másodszor tartottam Vásárhelyen ugyanebben a teremben csoportos állítást.

Az a bizonyos, az állításokra jellemző közösségi érzelmi megnyílás és gazdagság, ami besűrítődik egy-egy ilyen napba, szinte automatikusan magával hozza az otthonérzést - ahogy többen is megjegyezték a zárókörben. Ahogy én is mindig mondtam annak idején: az évi 2-3 csoportos állításnak a terét és idejét éreztem valósnak, nem a közte eltelt hónapokat. Mert csak ott tudtam igazán kapcsolódni egy bizonyos forráshoz. Igaz, nem volt könnyű, emlékeztetem magam néha, hogy el ne szálljak túlságosan: akkoriban mindig az állítás-workshopokon szoktam vissza a cigire. Szerencsére nu mai e cazul, most már lehet akár mellettem is nyugodtan cuclizni, nem zavar, nem kívánom, és a second hand füst nekem bőven elég, jól is esik néha.

A teljes belső felépülési utam is betöltődött amikor az egyik kliens egy folyamat végén végül mégiscsak kit tudja mondani: “Édesanyám.” Lassan, gyöngéden, az anyja képviselőjének. Ez a szó, minden oldó mondat anyja. Általa a valóságot, egy igazságot mondunk ki, akkor is, ha ez tetszik, akkor is, ha nem. Van, akinek ezt kimondani megy mint a karikacsapás, van, akit megállít, lelassít, gyöngéddé tesz - és van, aki soha életében nem tudta még kimondani. Tiszta, emberi lélek-világosodás minden alkalom, amikor tisztán ki tudjuk “mondani”. Hagyd, hogy megérintsen. Mondd ki, és hagyd, hogy megérintsen.

Alább néhány visszajelzés a résztvevőktől, a szombati csoportos állítás napon és után, közvetlenül és közvetve.

Ettől teljesen elolvadtam: “Külön köszönöm a humorodat.” Számomra az egyik legnagyobb élvezet az életben, amikor spontán módon meg tudok valakit tiszta szívből nevettetni. Ennek egy speciális fajtája, amikor csoportban történik, állítás közben, és együtt lazulunk bele a kacagásba. S mindezt úgy, hogy fiatal koromban az egyik családi becenevem a “vakbélgyulladás” volt, onnan indultam. Hiszen a poén is, amin kacagunk, egyfajta oldó mondat, csak éppen annak nem a komolyságát hangsúlyozzuk ki, hanem a derű felé mozdulunk el a segítségével. Együtt derülünk, együtt világosodunk.

Ettől széles vigyor ült ki az arcomra: “Ezentúl minden bajunkkal hozzád fogunk fordulni”. A blokkoldás mámorító és életigenlő érzése. Az a bizonyos felszabadulás, amikor egy kis világosság szétoszlatja az árnyékot, a sötétséget, amibe éppen belecsavarodtunk.

És ez is, pár nap múlva érkezik a cseten: “Olyan szinten erősnek találom a családállítási stílusodat, hogy tegnap egy teljes közösségnek ajánlottalak bizalommal. Az is nagyon klassz, hogy ott van a lehetőség a képviseleti pozícióra és így van idejük megérezni, hogy rezonálnak-e veled, mielőtt saját témára állítanak.”

Mely körből jött is valakinek az ellenvetése, meséli tovább az illető: “Nagy az egója.” Ettől összeszorul a gyomrom, de hamar felengedek, és felnevetek, szerencsére. Hiszen ilyet csak az mond, aki fél a saját személyes erejétől és valóban, tudom magamról, hogy elég nagy egóm van. Annyira, hogy gyakran még a járdán sem fér el, és ha nincsenek autók, általában az utca közepén járok. Onnan gyönyörködöm a házakban, a fényekben, az utca természetében, a piac felé menet.

A kis egó vagy egótlanság az ún. spirituális emberek - pontosabban: biztonsági játékosok - hivatkozási illúziója, akik szeretik sietve átugorni a valóságot. Kis egó, kis szenvedés, kis változás, kis kockázat és így kis (meg)világosodás. Nagy egó, nagy szenvedés, nagy kockázat, nagy lehetőség a fejlődésre, a (meg)világosodásra. Az egót csak az tudja levetni, aki azt teljes egészében és teljes szívből magára veszi, megéli, magához öleli, mindenestől. Egója csak a szenteknek és a holtaknak nincs - előbbiek nem léteznek, csak a mesékben és a vallásokban, utóbbiak az élők között pedig nagyon ritkák, legfeljebb az idős, igaz mesterek között, ha vannak egyáltalán, és még ott is ritka. Hiszen ők is emberek. Minden mester ember is. A különbség, hogy karban tartja az egóját. Az igazi mester egyfajta karbantartó: karban tartja az egóját, nem hagyja szétesni, elromolni, eluralkodni. Folyamatos átvilágítás. Egó nélkül ember nincs. Idejétkorán lemondani az egóról pedig a fő (anti)spirituális bűn. Ráérek nyolcvan évesen is megvilágosodni - addig meg örülök, ha néha egy-egy kicsit világosodok. Például egy-egy ilyen csodálatos naptól, mint a múlt szombati csoportos állítás volt. Köszönöm!

✨ Találkozunk hamarosan a Posticumban majd az erdélyi Evernessen! Nyáron egyéni állításra várlak, személyesen és online, majd ősszel folytatjuk a csoportosat is. → zsolt.ro → Szeretettel várlak vagy hívj, írj üzenetet tel/whatsapp +40751455145

Szép, világos nyarat!