Mindenki teljes önmagaságában

Azért izgalmas a Nelles-féle állítás, mert kitágul a vilag: arról, amit az elmúlt 40 évben családállításnak hívtunk, kiderül hogy csak egy része az egésznek, az alapszintje. Hellinger a virág, Nelles a gyümölcs.

Mikró- és makró kapcsolódások milliárdjai. Sokféle, ezerszínű nők és férfiak a résztvevők, mind szeretnivalóak törekvéseikben, néhányukat mélyebben ismerem vagy szeretem, és van köztük spiribari is, akivel évtizedek óta járunk ilyen “helyekre” - és persze, végül, elsősorban, Edó. Vele érzem az igazán mély kapcsolódást, pedig alig kapcsolódunk, nem is tudom hogyan írhatnám ezt le, minek nevezzem.

Honnan ismerem fel a barátságot? Hogy bár mindig friss, sosem kell elölről kezdeni. Hanem vagy ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, vagy onnan, ahová közben mindketten, külön-külön és együtt eljutottunk. Külön, mert mindenki a saját útját járja, és együtt, mert mindvégig számon tartjuk egymást. Gondolunk egymásra, szólunk egymáshoz, néha csak belül, önkéntelenül és örömmel. Az is kapcsolódás.

Otthoni életem innen nézve olyan mint egy álom, egy emlék valami előző vagy párhuzamos életből. Mint ahogy régebben is éreztem a zen és egyéb meditációs elvonulásokon, hazatekintve.

Amikor a belső munkára (többé-kevésbé őszintén) kihegyezett emberek ilyen sok időt töltünk együtt (táborokban, elvonulásokon), ha akarjuk, ha nem, tudatosan vagy tudattalanul, de mindenképpen tisztábban látjuk egymás szenvedését, egymás neurózisait és hárítási útvonalait. A maga teljességében, emberi egyszerűségében, esetleg az adott nehéz sors köntösében. Az emberi tökéletlenség tökéletessége. A cigiszünetek, az esti-éjszakai bulik, az ebédszüneti viccelődések és az intim beszélgetések mind-mind az ebbe való behatolást enyhítik, esetleg hárítják. Nem véletlenül ajánlja Edó, hogy még egy simogatást, még egy ölelést se adj annak, aki éppen kijött a saját állításából.

A saját szenvedésemhez is tisztábban kapcsolódok. Elfogadóbban és megengedőbben. Őszintébben. Látom például, ahogy a spanyol embert már pusztán a spanyolsága emeli, engem meg már csak az erdélyi magyarságom, s jaj a sütőségem is lehúz, és ez adott, szinte kontextustól függetlenül. A magyarországi, pusztán attól, hogy magyarországi több, lazább, könnyebb s én, attól, hogy erdélyi, pont annyival kevesebb, merevebb, nehezebb - mintha az erdélyi önmaga vakfoltjában lenne, s önmagát csak a nem-erdélyiek szemén keresztül képes meglátni. Ez soha nem volt egy egyenlő rajt, és nem is lesz. Szerencsére s hálistennek, háledónak néha van, hogy nincs se rajt se verseny, s ilyenkor mindenki szabadon felfénylik teljes önmagaságában, egymás örömére. És mindannyian kapcsolódunk, erdélyi, magyarországi, spanyol. Szabadon, lélekkapcsolódásban és egymás színárnyalatainak örömben. Az élet él minket, nem fordítva.

(Jegyzetek a Nelles Institut Transylvania Nyári Akadémiájáról, 2026.)

Egyéni állítás, online és személyesen 🙏 ✨ ❤️

Meghívásért, együttműködésekért és további részletekért ÍRJ ÜZENETET vagy HÍVJ bizalommal, szeretettel várlak!