Zen Kert Meditáció

 

Szinte észrevétlenül csúszunk át egyikből a másikba, és vissza. Valóságból a káprázatba, és vissza.  Néha alig mozdul valami, alig történik valami. A természet magához lassítja az embert - az embertelen rohanás amiben élünk: emberfeletti erőpróba testnek léleknek egyaránt. De minden mozgásban ott van a mozdulatlan is. A legnagyobb káosz közepette is tudunk találni valamit, ami mozdulatlan, amibe kapaszkodhat a figyelmünk - ilyen például a lélekzetünk, ami mindig kéznél van, amíg élünk. 

A belső és külső világ minden mozdulása emlékeztető arra a csendre, csendességre, amelyből minden mozgás gyökere nő, él, kapaszkodik. A csend - mint életet adó, éltető oázis - mára a legradikálisabb ébresztő-gyógyító tett, amit tehetünk önmagunkért és a világért. 

A zen kert világa, az őszi természet szépségei feletti szemlélődés megtanít minket a tudatunk természetének a kontemplálására, és így egy lépéssel közelebb kerülünk a meditációhoz. A világnak a vízfelszínen remegő tükörképe szól hozzánk: íme a valóság káprázat-természete, és a káprázat valóság-természete. A vízfelszín látványa néha annyira különleges, hogy nem tudjuk mi a valóság, a tükröződés vagy ami tükröződik - ez a májá káprázatos, játékos, mindig magával ragadó természete. Szinte észrevétlenül csúszunk át egyikből a másikba, és vissza. Valóságból a káprázatba, és vissza.